2018. március 12.

Az alábbi hír a Biatorbágyi Körkép márciusi számnak 13. oldalán jelent meg.

Köztudott. hogy a város Katalinhegy és Pecató településrészei víziközmű-ellátottságának és fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata, valamint szennyvízelvezetése jó ideje foglalkoztatja a városvezetést. A képviselö testület tavaly októberben megbízta az ÉrtékTérkép Kft.-t, hogy készítsen megvalósíthatósági tanulmányt a Katalinhegy és a Pecató vízellátásának és szennyvízkezelésének lehetőségeiről.

Az érintett területek közműfejlesztési megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozása azért merült fel, mert a Katalinhegy és a Pecató hétvégi házas üdülőterületein régóta rendezetlen állapotok uralkodnak. Egyfajta degradáció érvényesül, amely megjelenik mind természeti és tájhasználati, mind emberi (szo-
ciológiai) vonatkozásokban. A területek hétvégi üdülőtelkes kialakítása már a kezdetekben is problémákat vetett föl – telekméret, közterület-alakítás, közművek és utak hiánya stb. -, amelyek a területek használata és hasznosítása során súlyosbodtak. Amennyiben az említett területeken nem történik beavatkozás, a negatív hatások folytatódnak, ami egyre hátrányosabb helyzetbe hozza a terület ingatlantulajdonosait.

A problémák megoldását szem előtt tartva a képviselő-testület a február 22-i ülésén megtárgyalta a megvalósíthatósági tanulmányt, és döntött arról, hogy az abban leírt feltételek teljesülése esetén megkezdi a Katalinhegy és a Pecató ivóvíz- és szennyvízhálózata engedélyes és kiviteli terveinek előkészítését.

(2018. 03. 12. - Biatorbágyi Körkép)