2017. szeptember 30.

Egy év kihagyás után ismét pecatavi rajzversenyt rendeztünk, ezúttal a MADARAINK témakörben. Az alkotók idén sem tétlenkedtek, 23 pályamű érkezett. Volt, aki két rajzzal is nevezett. Legtöbben a pacatavi ICA MAMA boltjában adták le a rajzokat, de e-mailben is érkezett pályamű. Nagy öröm, hogy a megszokott pályázókhoz sok új alkotó csatlakozott. A legfiatalabb 3 éves, a legidősebb 15 volt, illetve a felnőtt kategóriában is indult egyetlen ismeretlen korú versenyző. A művek a legváltozatosabb technikával készültek, ceruzával, filccel, festékkel vagy vegyes technikával.
Mondanom sem kell, hogy a rajzok egytől egyig csodálatosak, most sem volt könnyű az értékelés. Idén háromtagú zsűri véleményét kértem ki, akik a három korcsoportban próbálták kiválasztani a legjobbakat.

  • Belánszky-Demkó Beáta festőművész, helyi ingatlantulajdonos
  • Gombos Kata – Kisgombos Mesebolt
  • Kiss János, a Peca-tó Sporthorgász Egyesület titkára
A kicsik között Balogh Tünde munkáját ketten is első helyre sorolták, de Kiss Noémi Kitti is megosztott első díjas lett. A zsűri csupán Schnetzer Mariann esetében volt egy véleményen, a 7-11 évesek között övé lett az első hely. A 12-16 éves korcsoportban Koszik Nóráé és Schnetzer Tamaráé a megosztott első díj.
Volt ugyan egy-két rajz, ami valamiért kiemelkedő volt, de a legfontosabb, hogy minden résztvevő nagyot alkotott. Gratulálunk! A pályázókat egyenként megkeressük, és apró díjakkal jutalmazzuk.

Most pár szó kíséretében nézzük az alkotásokat, ahol az esetleges további helyezést is feltüntettük:

Balogh Tünde (3 éves): Stiglic


Belánszky-Demkó Beáta festőművész szerint övé a kategória első helye. „Kivételes módon alkotta meg a madarat a tenyérlenyomataival, gyönyörű kontrasztokkal és absztrakcióval.” Kiss János, a Peca-tó Sporthorgász Egyesület titkára is őt javasolta az első helyre.

Bence Zsófi (4 éves): Cím nélkül


Bár Zsófi anyukája magyarázó szövegekkel látta el a rajzot, teljesen feleslegesen. Minden kiderül, sőt nagy öröm, hogy a kislány vegyes technikát alkalmazva a papírra ráragasztott katicabogárral három dimenziós képet alkotott.

Bence Gergő (5 éves): Cím nélkül
Tudom, hogy Gergőt nem a madarak érdeklik első sorban, így külön dicséret illeti igyekezetét. Kishúgához hasonlóan ő is vegyes technikával dolgozott, matricával, ragasztott katicabogárral.

Kiss Noémi Kitti (6 éves): Madarak a cseresznyefán

Gombos Katának ez a rajz tetszett a legjobban a kicsik között. Bizony, nem rossz választás. A cseresznyefalakás lakói mellett a felhő ábrázolása is zseniális.

Gazdagh Gréta (7 éves): Cím nélkül
Gréta régi versenyző, minden évben egyre szebb művel lep meg minket. Sajnos a digitális képen nem látszik, hogy a piros virágok, a nap és a felhő csillám festékkel készült. Nagyon szép.

Farkas Attila (8 éves): Bagoly
Ati nem könnyű műfajt választott, amikor grafitot vett kézbe, de nagyszerűen vette a kihívást. A grafika szinte térhatású, a modell igéző szemei egy bagolyhoz illenek, ahogy kell. Gombos Kata a korosztálya második helyére jelölte.

Kovács Tímea Regina (8 éves): Cím nélkül
Gyönyörű, színes rajz, alapos munka rengeteg madárral. Az egyetlen alkotás a nevezők közül, ahol az ember is feltűnik egy madáretető kislány képében. Ezt külön értékeltem és talán Gombos Kata is ezért javasolta a megosztott harmadik helyre.

Szénási Andresz Axel (8 éves): Cím nélkül
Alex is régi versenyző. Nem erőssége a rajzolás, mégis minden versenyen részt vesz, egyre szebb munkákkal. Idén esti hangulatban örökítette meg a tó egyik madarát. Sajnos a szkennelt változaton nem érvényesül a rengeteg csillag.

Égő Csongor (10 éves): Szomjas cinke
Égő Csongor (10 éves): Nézelődő szajkó
Csongor két rajzot is készített, a szajkót emlékezetből, a cinkét egy másik rajz alapján. Igyekszik mindig hűen megörökíteni a modellt, viszont a hátérnél már elfogy a lendület. De illusztrációnak pont ezért tökéletes, nem hiába választottam a rajzverseny beharangozójához. A cinke megosztott harmadik helyre lenne érdemes Gombos Kata szerint.

Égő Huba (10 éves): Seregély a forrásnál
Huba mindig nagyon alapos munkát végez, és igazán különleges módon ábrázolja környezetét. Rajzain jól mutatja térben a dolgokat, és bár a szajkó is kidolgozott, számomra mégis a színes háttér az, ami igazán izgalmas. Gombos Kata a megosztott harmadik helyre javasolta őt is.

Gazdagh Emma (10 éves): Cím nélkül
Nagyon dinamikus alkotás, életképekkel, rengeteg madárral. Szinte a környék összes madárfaja szerepel a képen, és természetesen a tó sem maradt le.

Irsán Csillag Ilona (10 éves): Szürke gém, fecskék, feketerigó
Nagyon szép színekkel készült, jó hangulatú rajz, nagyszerű madárábrázolásokkal. Ha kritikával élhetek, én a halakat hagytam volna le a képről.

Schnetzer Mariann (10 éves): Testvérek
A rendkívül aprólékos alkotás az intenzív színeivel, a lenyugvó nappal és a piros virágokkal mesebeli, távol-keleti hangulatot áraszt. Nem véletlen, hogy a zsűri minden tagja Marian rajzát választotta korcsoportja legjobbjának. „Remek kompozíció, szépen kidolgozott alakok és nagyszerűen ábrázolja a teret a háttérben repülő madarakkal” – méltatta a művet Belánszky-Demkó Beáta festőművész.

Solymosi Balázs (10 éves): Denevér
Solymosi Balázs (10 éves): Baglyok
Balázs is két rajzzal nevezett a versenyre. A denevér láttán eszembe jutott a Rió rajzfilm, amiben a madarak közé keveredő denevér folyton elégedetlenkedik, hogy ő bizony nem madár. Hát bizony nem az, de sebaj, a Pecatónál sok denevér lakik, legyen ez a mentség.
Viszont a baglyokba nem lehet belekötni, két zsűritagunk is különdíjra jelölte. „Nagyon egyedi mesevilágot hozott létre, mesekönyv illusztrációnak is ragyogó lenne” – írta a rajzról Beáta, de Kata sem gondolta másként. Így Balázs megkapta a Kisgombos különdíját, azaz egy kis ajándékot a Kisgombos könyvesboltból, amiért Balázs bármikor bemehet, sőt, ha esetleg megengedi, az alkotó megjelölésével felhasználnák a rajzát valamelyik Kisgombos posztban.

Arnold Tímea (13 éves): Cím nélkül
A zsákmányt szerző gém az egyik kedvencem. Szinte fényképszerű rajz kiváló térhatással. A gémek életét bemutató kiadvány illusztrációja is lehetne. Talán nem véletlen, hogy a könyvek között dolgozó Gombos Kata korcsoportja harmadik helyére javasolta Tímea rajzát.

Irsán Édua Dóra (13 éves): Harkály
Irsán Édua Dóra (13 éves): Kacsa
Dóra is két rajzzal nevezett. Külön öröm számomra, hogy mindkét madár kis településünk lakója. Szépen, aprólékosan örökítette meg a rajzoló.

Koszik Nóra (13 éves): Vizes álom
Nóra magasra tette a lécet és festékkel örökítette meg a fehér gémet. Nagyon arányos, beleköthetetlen alkotás, így Gombos Kata és Kiss János úr is korcsoportja első helyére javasolta.

Schnetzer Tamara (13 éves): Álarcos szépség
A digitális változaton nem látszik, de Tamara festménye volt a legnagyobb, A3 formátumú. Gombos Kata a dobogó második fokára állítaná, de festőművész zsűritagunk ezt az alkotást javasolta korcsoportja első helyére: „A komponálás és a színek kezelése és keverése is tanultságot mutat. Tökéletes ábrázolás!”

Kiss Péter Márk (15 éves): Gólya
Ismét egy visszatérő alkotó. Nagyon dicséretes, hogy egy 15 éves fiú is csatlakozik a rajzversenyhez, pedig korosztályát bizony sokkal izgalmasabb dolgok is érdeklik. De ez a gólya egyszerű és lényegre törő.

Anonim alkotó (? éves): Cím nélkül
Egyetlen egy felnőtt rajz érkezett, ráadásul szerzője szeretett volna inkognitóba maradni. Pedig nincs miért szégyenkezni, jól sikerült a fehér fejű rétisas. Talán egyetlen egy gond lehet a rajzzal. Amerikai Egyesült Államok címerállata szerencsére még nem honos a Pecatónál, igaz Írországban már találkoztak két példánnyal, ki tudja, mit hoz a jövő.


A végén, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani ICA MAMA boltjából Bakos Andinak, aki lelkesen toborozta a résztvevőket és begyűjtötte a rajzokat. Nélküle nem lett volna ilyen szép a felhozatal.

Köszönjük a pályázatokat és a zsűri segítségét. Minden pályázót további alkotásra bátorítunk


(Égő Ákos - 2017. 09. 30.)



Kategória: ,