2014. április 15.

Ha kimondom az ország legfélelmetesebb állatának a nevét, szinte mindenkinek görcsbe rándul a gyomra: Ixodes ricinus, azaz közönséges kullancs. Persze rajta kívül még körülbelül 824 kullancsfaj ismert, amelyek közül 19  faj szívja a gerincesek vérét az országban, de a fenti a legnépszerűbb. Eddig is sok volt, de az enyhe tél miatt sajnos idén a szokásosnál többre kell számítanunk.

Mindenek előtt tisztázzuk: a kullancs nem ellenség, történelmileg hálátlan szerep jutott neki, de ahogy minden élőlénynek, neki is megvan a megfelelő szerepe a természetben. A Pecató ingatlanjait természetvédelmi területek, erdők, mezők veszik körbe, nem kell hát csodálkoznunk, ha a kertben szembetalálkozunk egy apró ízeltlábúval, próbáljuk inkább kicsit megismerni a védekezést és a teendőket csípés esetén, hogy egy kullancs látványa ne váltson ki azonnali pánikot.

A kullancs már március elején megjelent a Pecatónál
A közönséges kullancs háromgazdás kullancsfaj, ez azt jelenti hogy a teljes egyedfejlődéséhez mindhárom stádiumban, a lárvának, a nimfának és az ivarérett alaknak egyaránt egy-egy gazdaállaton kell vért szívnia.

"Az 1 mm-nél is kisebb lárvák kisemlősökön, gyíkokon vagy énekesmadarakon táplálkoznak, majd a talajon vedlenek át nimfává. A nimfák a korábbi gazdákon kívül már nagyobb testű emlősökön és emberen is szívhatnak vért. Kis méretük (1,5 mm vagy kisebb) miatt nehezen észrevehetők, viszont több kórokozónak is terjesztői. A hím I. ricinus mintegy 2,5 mm-es, kevés vért szív, elsősorban a nőstény megtermékenyítése a feladata, amely történhet a növényzeten vagy a gazdán. A 3,5 mm-es nőstény nagy mennyiségű vért vesz fel a napokig tartó táplálkozása alatt, főbb gazdái a közepes és nagyobb testű emlősök, madarak, és gyakran fordul elő emberen is. Háziállatok közül kutyán, macskán, lovon, szarvasmarhán, juhon egyaránt gyakori."
(Forrás: kullancsok.parazitak.hu)"

A kifejlett nőstény – amivel talán a legtöbbször találkozhatunk – kicsit pirosas hasú, alapból fürge jószág.  Sokan rovarnak tartják a kullancsot, pedig nem véletlen a pókhoz való hasonlósága. Rendszertani szempontból a pókszabású ízeltlábúak, ezen belül az atkafélék táborába tartozik. Éhesen pár milliméter nagyságú, de akár borsónyira is eheti magát. Napokig kapaszkodik a gazdatestbe, aztán egyszer csak elgurul. Ami miatt igen népszerűtlen az az, hogy a jelenlegi ismereteink szerint kilenc, emberre veszélyes betegséget terjeszt, melyek között vírus, parazita és baktérium is van. Ráadásul ő maga – tudományos nevén – egy biológiai vektor, azaz  nem fertőződik meg egyikkel sem, csupán hordozó.
A kullancsokkal rengeteg fórum, internetes oldal foglalkozik. Ha érdekel a téma, kezdjük a tájékozódást a kullancs.lap.hu oldalon.

A teljesség igénye nélkül pár szóban a lényeg:

Évtizedekkel ezelőtt nem volt tökéletes a kullancsokról alkotott kép, nemcsak a tekergetve, krémmel történő eltávolítás nagy butaság, hanem az is, hogy a kullancs a fáról érkezik. Gyermekkoromban viccesnek tűnt, amint  elképzeltem, ahogy a kullancs epekedve vár a fa tetején, majd leveti magát, amikor meglátja áldozatát. De elég egy széllökés vagy egy rosszul számított röppálya, és elvéti a célt, a szerencsétlennek ismét fára kell másznia, hátha legközelebb sikerül. Nem sas ez kérem, hanem kullancs, ami bizony alulról támad. Ezért például megoldás lehet, ha a nadrág szárát betűrjük a zokniba. Nem túl szép, de gyerekek esetén megoldás lehet. Nyilván az ilyen jellegű mechanikai védekezés nem minden esetben oldható meg, ezért különféle szereket is meg lehet próbálni.
A leírás szerint ígéretes megoldás – és a csecsemőknél is alkalmazható – a GalaktivBio bolha- és kullancsriasztó oldat.  http://www.galaktiv.hu/index.php?option=menuitem&id=26 (Ha valakinek van tapasztalata, ossza meg bátran!)
A kutyák és macskák kullancsvédelme is fontos, nemcsak az ő védelmükben, hanem a miénkben is. Hiába a nyakig betűrt ruházat, ha a kedvencek boldogan behordják a lakásba.

A kullancs eltávolítás sarkalatos pontja a gyorsaság. Amint lehet szedjük ki, ne tétovázzunk, ne keressünk orvost. Főleg ne essünk pánikba, ha magunkban vagy a gyerekünkben meglátunk egyet. Nem minden kullancs fertőz. Amennyire csak lehet, a bőrhöz közel csippentsük meg, és egy határozott mozdulattal tépjük ki. A hosszabb köröm segít. A tapasztalat azt mondja, hogy a csodakiszedők vagy semmit nem érnek, vagy éppen akkor nem találjuk őket, amikor kéne. Ha biztosra akarunk menni, és nem akarjuk hogy a szájszerve bent maradjon, akkor egy picit meghúzva várjunk, hogy eleressze. De az sem gond, ha benn marad valami. Sokkal nagyobb baj, ha masszírozzuk vagy nyomkodjuk a potrohát, mert azzal a fertőzött vért is visszapumpálhatjuk.
Ezek után nem kell semmi mást tenni, mint figyelni a csípés helyét. A rettegett és legismertebb Lyme kor első tünete egy fehér közepű, pirosas folt, amely a csípés helyén keletkezik és lassan terjed. Hetek-hónapok múlva elérheti akár az 50-100 cm-t is. Ha gyanús foltot látunk, azonnal forduljunk orvoshoz.

A Lyme csak egy a sok közül, a kullancsok által terjesztett betegségekről bővebben itt olvashatunk:
Vírus:
Baktérium:
Piroplasmosis (babesiosis és theileriosis)



Aki igazi horrora vágyik, nézze meg a videót:  ORIGO: Így fúrja be magát a kullancs az áldozatába

További hasznos oldalak:

(Égő Ákos)