2014. április 10.

1956 ősze a horgásztó szempontjából is jelentős dátum
A biatorbágyi horgásztó, születéséről Környei István: BIATORBÁGYI horgász KRÓNIKA című könyve olyan szépen beszámol, hogy nehéz bármit is hozzátenni. A szerző eredetileg az 1991. évi Pest megyei helytörténeti-krónikaíró pályázatra írta a dolgozatot amivel 500 forint értékű jutalmat kapott. 2005-ben szerzői magánkiadásban megjelent mű sajátos hangvételben számol be a horgásztó kiépítésének részleteiről 1952-1970-ig. Minden pecatavi lakosnak el kellene olvasni, hogy tudja tulajdonképpen kiknek köszönhetjük a tavat mely lakóhelyünket meghatározza. A könyv a Karikó János könyvtárban kölcsönözhető. Pár mondatban megpróbálom összefoglalni a lényeget.

A történet 1952-ben kezdődik amikor 34 helyi lakos meglapítja a Biatorbágyi Sporthorgász Egyesületet elsősorban az agresszív orvhalászat megakadályozására. 1955. januárjára megszerzik a Szélesárok, Töki, Etyeki, Füzes, Benta, Bara patakok, és a Százhalombattai torkolat törvényes horgászjogát. Az akkori rendszer nem nézte jó szemmel a horgászatot, semmirekellő időtöltésnek tartották, a Termelő Szövetkezet inkább a földekre kívánta  a semmirekellő horgász egyesületi tagokat. Barátságukat viszont nem tudta kikezdeni a politika, dacolva mindennel kerékpárra pattantak és közösen örömmel jártak horgászni a Benta torkolatához a Dunára és a Velencei tóra is. Egy ilyen velencei horgászaton fogalmazódott meg a helyi horgásztó gondolata. A történet szerint 1956. januárjában durr-defektet kap a horgász egyesület titkárjának (azaz a könyv szerzőjének) Csepel motorkerékpárja sóskútról Bia felé. Míg Környei István várakozik a megmentőjére, a Tófarok menti vízzel elöntött területeben gyönyörködve bevillan a gondolat, milyen jó hely lenne ez horgásztónak. Ráadásul éppen arra jár Palóc Ferenc is Pusztazámor felöl a K25-ös traktorjával aki hasonló ötlettel rukkol ki a csodás táj láttán. Akkoriban már nincs nyoma a malmoknak, megműveletlen lápos területen csupán a mezei zsurló borítja a vidéket. Ha dátumhoz kötnénk akkor 1956. január 22-én határozza el az egyesület, hogy horgász tavat építenek a 0104 helyrajzi számú Tófarkban lévő Békarokkás területén. Innentől kezdve felgyorsulnak az események és tó építésének és a horgász egyesületnek kalandos útja volt a jelenlegi állapotokig.

A tényleges munka 1956. július 10-én kezdődött amikor is elkezdték kiépíteni a gátakat és a zsiliprendszert 46 sporthorgász közreműködésével Szeptember közepére a tó gyakorlatilag kész volt. Tudjuk mi következett 1956. őszén, a polgári kezdeményezésből született és egyre népszerűbb horgásztó sorsára a későbbiekben rányomta a bélyeget a politika. De nem csak a soha semmilyen segítséget nem nyújtó biai pártvezetők, hanem például a Csemege és Édesipari Gyár is szemet vetett a csinos tóra. A gyárban dolgozott két alapító tag akik révén egyre közelebb került a gyár a horgász egyesülethez. 1962-ben felépült egy horgásztanya ahol a gyár üzemeltetésében csokoládék és kekszféleségek voltak kaphatók. Az egyesület neve Biai és Édesipari Horgász Egyesület lett. Zavaros sikkasztási perekkel terhelt időszak után végül 1967-től a törzsgyökeres horgászok kiszorultak a horgásztanyáról a terület az édesipar üdülője lett. Az igazán szép területre pihenő övezetet tervezett a tanács, megkezdik a parcellázásokat. Először munkásőröknek és színészeknek biztosítanak üdülőterületeket a pataktól nyugati területeken a jelenlegi Pecató utca Fenyves utca környékén. Nem véletlen a Thália dűlő elnevezés sem.
1970 tavaszán a biatorbágyi tanács rendkívüli ülésén a Magyar Horgász Szövetség javaslatára az Édesipari Horgász egyesület tevékenységét beszünteti és a Zalka Máté MH. BM. Horgász egyesületet nevezik ki jogutódnak. Itt ér véget Környi István   naplója, az 1970-es évek utáni időszakról majd később.